A jógának számos jótékony hatása ismert, amely miatt méltán híres a gyakorlók körében. Ha a jógát szűken értelmezzük, akkor ez a klasszikus jóga. A hatha jóga a női és férfi energiák találkozása. A yin és a yang egyesítése, maga a kifejezés is a „ha”– Nap és a „tha”– Hold szavakból áll össze. Fantasztikusan hangzik ugye? A jóga valódi lényegét úgy tartják, hogy az nem más, mint az elme lecsendesítése által elért nyugalom és önmegvalósítás. Mostantól jógara Balatonlellén az R320 Fit&Art-ban is lesz minden hétfőn és szerdán 19:30-tól!
Az életvitelszerűen jógázók körében úgy tartják, hogy a lelki fejlődésen túl számtalan jótékony hatást gyakorol ez a mozgásfajta a testünkre és egészségünkre is. Az ősz sokak számára jelenti az újrakezdést, ugyanakkor az elmúlást is.
Mikor, kinek és mikor ajánljuk a jógát?
Ez nagyon egyszerű. Ha röviden szeretnénk fogalmazni, akkor mindig és mindenkinek. A jógát sokan női tevékenységnek tartják, azonban ez tévedés. Mint az elején említettük a jóga a nők mellett, a férfiak számára is nagyon hasznos módszer a stressz csökkentésére, az elme megnyugtatására vagy az izmok átmozgatására és ellazítására. A szeptemberrel egyidőben rövidülnek a nappalok és sűrűsödnek a programok. Elkezdődik az iskola, beindul a munka és egyfajta mókuskerékbe tekeredünk, amiben a túlélésért küzdünk.
Ahhoz, hogy elkerüljük a depressziót vagy a korai kiégést találnunk kell valamit, amit szeretünk csinálni, átmozgatja a testünket és még segít csillapítani a gondolatainkat is. Ez lehet a felnőtteknek szóló hatha jóga, vagy gyerekek esetében a Jógakaland® foglalkozásunk is.
A jóga jótékony hatásai szervezetünkre
Fontos már az elején tisztázni, hogy a a jógának ennél jóval több jótékony hatása van. Azonban azt szeretnénk, hogy ezekkel együtt, azokat is Te, saját magad tapasztald meg! Nézzük is, hogy mik azok, amelyeket mindenképpen ki kell emelnünk:
Segíthet a merev izmokat ellazítani
A jógagyakorlatok segítenek nyújtani az izmokat ezáltal rugalmassá teszi azokat.
Javíthatja a vérkeringést
Az ászánák gyakorlása egy ideig elzárhatja a vérkeringést, amely elengedése friss vérhez juttatja a sejtjeinket.
Formálja a testet
A jógát akár tested formálására is használhatod, hiszen számtalan gyakorlat beindítja az izzadást és az alakformálást.
Segíthet a testtartás javításában
A jóga gyakorlása segíthet megerősíteni a hátizmokat, ezáltal csökkenti a rossz testtartásból adódó problémákat.
Megtanít minket a helyes légzésre
A pránajáma hozzásegíthet bennünket a helyes légzés elsajátításához és növelheti tüdőnk kapacitását.
Megnyugtatja gondolatainkat
A szabályos gyakorlás a testre gyakorolt jótékony hatásain túl segít lecsendesíteni az elmét és meditatív állapotba juttat.
Elővezetheti a nyugodt alvást
A jóga gyakorlása eljuttathat bennünket egy olyan nyugodt tudatállapotba, amely elősegítheti a nyugodt mély alvást. Így az esti 20:30-as kezdés pont tökéletes időpont, hogy nyugodtan aludj és kipihenten ébredj.
Hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez
A légzőgyakorlatok és a mozdulatsorok segíthetnek megerősíteni az immunrendszerünket.
Javítja a kognitív folyamatokat
A jógán belül a trataka egy jóga meditációs gyakorlat, ami összpontosítást igényel egy pontra. Ez segíthet a kognitív folyamatokban.
Javíthatja a koncentrációs képességet
Ha sokszor azon kapod magad, hogy elterelődik a figyelmed, vagy éppen mindig a telefonod nyomkodod vagy valamilyen más pótcselekvést alkalmazol, akkor a kötött gyakorlatsorok segítenek neked abban, hogy a figyelmed egy dologra irányítsd.
Mikor van jógaóra Balatonlellén?
A gyerekeknek szóló Jógakaland® órák mellett 2024. szeptember 16-tól már felnőtteknek szóló HATHA jógaórákkal várunk minden mozogni, kikapcsolódni és fejlődni vágyót. A jógaórák Balatonlellén az R320 Fit&Art-ban órarend szerint lesznek megtartva, minden hétfőn 19:30-tól!
Ha szeretnél részese lenni ezeknek a jógaóráknak, akkor ne habozz megnézni az órarendünket és bejelentkezni valamelyik óránkra. Bejelentkezni Buzsáki Viviennél tudsz a buzsaki.vivien@r320fit.hu email címen vagy a +36 30 369 4042-es telefonszámon! Ha a jóga nem a Te világod sincsen semmi probléma! Nézz szét szolgáltatási listánkban, hogy biztosan megtaláld azt a mozgásformát, amit magadénak érzel!
Forrás: WakeUp Magazin | Kiemelt kép forrása: Canva – Getty Images Signature by Peter Berglund